Empack Kft.

Rólunk

 

Rakományrögzítők és emelőeszközök forgalmazására alakult 1989-ben.
A folyamatos bővülés eredményeképpen az alábbi termékeket kínáljuk.

30 éve a fuvarozók szolgálatában

A rakományrögzítés területén cégünk 1989-ben kezdte meg tevékenységét. A rakományok biztonságos rögzítését azért tartjuk kiemelkedően fontosnak, mert nyugalmat jelent a fuvarozónak, biztonságot a közlekedés résztvevőinek és nem utolsó sorban a szállítandó árunak.

Miután az árut becsomagoltuk, és – országúti, konténeres, vasúti vagy tengeri szállítással – útnak indítottuk, általában nincs okunk aggódni. Legalábbis akkor, ha az áru megfelelően van rögzítve, hiszen még kisebb események hatására is olyan erők szabadulhatnak fel, amelyeknek még a robusztusabb termékek és csomagolási módok sem tudnak ellenállni.

Állunk rendelkezésre:

  • Rögzítő légzsák, párnazsák (a légzsák működéséről a kisfilm itt érhető el)
  • Rakományrögzítők
  • Hulladékfogó háló, (hulladékmegfogó háló), konténer háló
  • Emelőeszközök
  • Csőelzáró párnák, csatornaelzáró gumidugó, csőelzáró ballon értékesítés és bérbeadás, kölcsönzés (a párnák működését bemutató kisfilm itt érhető el)
  • Fényvisszaverő táblák és fényvisszaverő szalagok
  • A Load Lok cég magyarországi képviselőjeként poliészter emelőhevedereket, végtelenített körköteleket, emelőlánc fügesztékeket, továbbá különféle egyszer- és többször használatos rögzítőeszközöket, támasztó és végzáró rudakat, síneket, hűtőfalakat forgalmazunk a fuvarozók és szállítmányozók számára.
  • Az NTS tachográf írólapok gazdag választékában mindenki megtalálja a megfelelő típust. A „szabadság” korong a távollét hivatalos igazolására szolgál.
  • A Bicma cég termékei a vonatkozó ENSZ-EGB előírásainak megfelelően, a kerekes közúti járművekre felszerelendő és használandó jelző eszközök (jelek, matricák, fényvisszaverő táblák és láthatósági, fényvisszaverő szalagok, TIR és ADR táblák, és készletek) széles választékát nyújtja versenyképes áron. Termékeik másik profilja a Biffi & Premoli által gyártott elektromos biztosítékok és csatlakozók, hűtő-, olaj-, és tanksapkák.
  • A Bates típusú rögzítő légzsákokat közúton, vasúton, hajón, illetve konténerben történő szállításoknál célszerű alkalmazni. (A légzsák működésről itt láthatnak egy kisfilmet) A fellépő erőhatásokat a légzsák nyeli el, ezzel védi az árut a sérülésektől. Az üres zsákot az áru közé helyezik, majd levegővel felfújják. A légzsák kitölti az üres teret és az árut teljes felületén megóvja az elmozdulástól. Abban az esetben, ha az áru alakja és/vagy csomagolása nem teszi lehetővé légzsák alkalmazását akkor biztonságos szállítást nyújt az egyszer használatos rögzítőheveder. (Pl. kontinensek közötti szállítás esetén, mivel jelentősen olcsóbb a hagyományos rakományrögzítőknél vagy ácsolatoknál.)
  • A Vetter emelő- és tömítőpárna széles körű felhasználhatóságot biztosít. Elsődlegesen a csatornázás (bemutató kisfilm itt érhető el) és a vegyipar területén használják. De alkalmazható műszaki mentés és speciális teheremelés céljára is. A pneumatikus csőelzáró párnákat cégünk 1995-óta forgalmazza. Termékeinket a csatornahálózat és szennyvíztelep üzemeltetők rendszeresen használják. Vannak azonban olyan kivitelezők és felhasználók, akiknek csak alkalmanként vagy egyszer-egyszer van szükségük csőelzárásra. Számukra a bérlés, a kölcsönzés a gazdaságos megoldás. Nekik dolgoztuk ki a bérleti konstrukciót, így már nem kell több 10.000, esetleg 100.000 forintokat fizetniük egy-egy feladat teljesítéséhez. Ezáltal jelentősen tudják csökkenteni költségeiket és növelni jövedelmezőségüket. A részletekért keressék ügyfélszolgálatunkat a +36-1-2085834-es telefonszámon, vagy írjanak e-mailt a KAPCSOLAT menüpont alatt.
  • A Tigrip típusú lemez- és idommegfogók elsődlegesen fémipari megmunkálásban és a gépgyártásban érdekeltek számára.
  • A hulladéklerakó üzemeltetőjétől megkövetelik, hogy védjék környezetüket a lerakóhelyből származó mindenféle szennyeződéstől. Ebben a helyzetben a modern hulladékkezelésben elkerülhetetlen, hogy ne gondoljunk papírfogó eszközökre. A Dr. Thiel Umwelttechnik háló meggátolja különösen a könnyű hulladék (papír, fólia, hab) kihordódását a szomszédos területekre.
    Ömlesztett anyagok biztonságos, esetenként konténeres szállításához a hálók és szövetek széles választékát kínáljuk.
  • A Schoeller Industries vezető szorbensgyártó cégcsoport. Az általuk gyártott nedvszívó anyagok alkalmasak mind felszíni ( kültéri) szennyezések gyors és hatékony kezelésére, mind pedig ipari folyadékkiömlés körbezárására, felitatására, munkahelyek, közlekedő utak, padlók, hordók, és a talaj adott területeinek védelmére nyújt megfelelő megoldást.

Amennyiben a bemutatott eszközök felkeltették érdeklődésüket készséggel megküldjük részletes termékismertetőnket.

Valamennyi termékünk megfelel a vonatkozó nemzetközi előírásoknak és szabványoknak, melyet minőségi bizonyítvánnyal igazolunk.